A zenekar Koncertek Képek Letöltések

A Gágogó zenekar

Együttesünk 1997-ben alakult. Gyermekeknek szóló verses, játékos műsorok készítésével foglalkozunk. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a kisóvodásoktól az általános iskola 4. osztályáig a korosztálynak megfelelő programot biztosítsunk. Az 1998-as Gyermekzenekarok Találkozóján Szegeden "A legközvetlenebb zenekar" címet és a vele járó díjat kaptuk.

Programjainkon elsősorban az általunk kiválasztott versekre írt saját zenéinket adjuk elő, de helyet kapnak a műsorban a már elfogadott, klasszikusnak tartott gyermekdalok, népdalok, saját szövegek is. Nagyon fontos számunkra a játék, ezért a műsor jelentős részét közösségi, tréfás, mozgásfejlesztő-koordinációs játékok alkotják. A műsor időtartama 50-60 perc, de elképzelhető külön megbeszélésre a konkrét hely jellegéhez igazodva hosszabb vagy rövidebb műsor is. Nincs különösebb helyigényünk, bármelyik óvodai csoportszobában vagy osztályteremben elférünk. Az előadás teljesen akusztikus, hangosítást csak további költségekért tudunk biztosítani. Számlát minden esetben tudunk adni.

A zenekar tagjai Szabó Dani, Sáfrán Csaba (Safi), Takács Zsuzsi, Takáts Botond. Mindannyian régen zenélünk különböző táborokban, iskolákban. Sok hangszert használunk: gitárt, nagybőgőt, basszusgitárt, csellót, furulyákat, dobokat, tikfát, melodikát, triangulumot, és még amiket zenére foghatunk. Kedvenc költőink, akik a műsorban szerepelnek: Kányádi Sándor, Tóthárpád Ferenc, Páskándi Géza, Vasvári István, Donászy Magda.

Műsoraink

A Gágogó című műsorunk koncert jellegű sok játékkal.

A Madárijesztő előadásban a Főszereplő, a Bohóc, a Bagoly, a Nap és a gyermekek segítségével ráébred, hogy ő is nélkülözhetetlen, és okos.

A Szivárvány előadásban Zápor Rozál ellopja Szivárvány Boti színeit és a gyermekek segítségével szerezzük vissza azokat.

A Madárijesztő és a Szivárvány előadásunkban a verseket dramatizált formában, jelmezekben adjuk elő.

A legújabb műsorunk Európa országainak gyermekdalait tartalmazza. Ez a produkció májusban a jelenlegi EU tagországok dalait fogja tartalmazni, de a belőle elkészülő CD-n a Csatlakozás utáni EU összes országának gyermekdalaiból készítünk válogatást.

Ezeken kívül alkalmi, ünnepekhez alkalmazkodó műsorokat is vállalunk.

Énekelünk, zenélünk, táncolunk, rajzolunk, dalt és játékot tanítunk!

Ezeket a műsorokat tartalmazó kazetta (nettó:1200Ft) és CD (nettó:2000Ft) 2000-ben jelent meg, amely megvásárolható előadásainkon vagy megrendelhető a lenti címeken.

Válasszon bennünket is gyermekközössége számára!

Elérhetőségek

Telefonon:
Takács Zsuzsi 06-70-2489236
Sáfrán Csaba 06-30-2121328

Vagy e-mailen:
Gágogó zenekar: info@gagogo.hu
Sáfrán Csaba: safrancsaba@gmail.com

Látogatóink száma: